Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet SUMÉR-ból

2007.07.28

 

A vallásgyakorlatot mindenkor meg tudjuk állapítani a szimbólumokból, melyek fennmaradtak. A Nap-kultusz követőinek szimbóluma az oroszlán, mely a sumér Lu-ma-su-ban (a Zodiák sumér neve) a Nap Háza és az „Im-Dugud” (Turullu).

De a keresztény katolicizmus is megtartotta a régi szimbolizmust, a régi - sumér - formát, hiszen Mária mindenütt a „felkelő félholdon” áll. Az imádkozó hívő már nem tudja, hogy miért. De megint azt írom: Jól van ez így, hiszen Szűz Mária a testet öltött „Innana”.

Ennek a sok ezer éves, karizmatikus népi hiedelemnek az ismeretében merem állítani, hogy az Ister-Gam-i oroszlánok mostani megjelenése, a néphagyomány eltemetettnek vélt „Égi-Anya” (Il-Ama, Il-Ona) tisztelet szintén évezredes emlékének mostani felismerése, mind-mind egy-egy figyelmeztetés a magyarság hitvilági életében. Figyelmeztetés arra, hogy a Tudás Népe oltalmazója, védője és tanítója legyen a „Fény-Szűze” és a „Fény-Fia” együttes földi megjelenésével kinyilatkoztatott Igazságnak. Hogy kezünket jól összefogva, a szintén eggyé lett magyar lélek erejével, a mi országunkból kiűzzük a gonoszságot, a gyűlöletet hirdetőkkel együtt.

Mária Jézus megérkezte előtt 5000 évvel már él a gondoskodó Égi Édesanyában való Hit által és a sok bajjal küszködő ember az ő segedelmét kéri, miképpen azt - talán másik figyelmeztetésül - a Tatárlakán talált amulett írása bizonyítja. Mert véletlen lenne talán az, hogy az emberiségnek az Istenanyához intézett és leírt „első” fohásza szintén a Tudás Népének országában bújt ki a földből?

Bemutatom az amulettet. Az ima, amit leolvastam róla (Badinyi) így szól: „Tur-Dis (Tordos) oltalmazója. A minden titkot ismerő Nagyasszony, Vigyázó Két Szemed óvjon Napatyánk fényében!”

Az amulett mellett talált 26 istennő szobrocska is az anyaistennő kultuszának, vagyis annak a hitnek a bizonylata, mely az örök Isteni Gondviselést az „Égi Édesanya” mindenkit elérő jóságának tekintette. Ez a hit pedig a magyari népek, a „nagy, hatalmas nemzetség” sajátja volt, amit a szkíták is vallottak. Ők a palesztinai Szkítopolisz alapítóinak utódai is, azok a galileai „gojimok”, akiket a zsidók üldöztek. A „Szkíta Szűzanya” fején olyan rozettát viselt, mint ami az oroszlánjainkon van Istar-Gam szentélyében.

A magyarországi marxista uralom alatt Istar-Gamnak a tizennégy oroszlánjából tizenhármat levakartak a falról „ismeretlen tettesek”. Tehát olyanok, akik ismerik a hagyományt, de akik az Égkirálynő - Szűzanya-Innana-Ilama - Mária hiedelem ellenségei.