Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KRISZTUS SZER MÁRIA ORSZÁGA

2009.06.04

A magyar ügy szolgálata

 

 

A magyar ügy alatt azt értjük, hogy feltárjuk és ápoljuk nemzeti kultúránk, hagyományaink és történelmünk. Mindezeken túl, de ezekre alapozva pedig megalkotjuk a nemzeti politikát, amely a magyar ügy legmagasabb rangú kifejeződése a földi világban.

 A magyar ügyet szolgálni minden jó szándékú, valamihez is értő magyar ember tudja, akinek lelkében megszólal a tenni akarás vágya és/vagy a hívó szó személyes belső istenképétől.

 

A magyar ügy legalapvetőbb szolgálata odahaza kezdődik, a szeretteink ápolásával, a velük való törődéssel és beszélgetésekkel, a gondoskodással és a fátriák (nagycsaládok) öröklésének fenntartásával. Ezt minden ember kinek családja v. valamely családtagja él, végezni tudja.

A magyar ügy második szintje a helyi szerveződésé, ahol az egyén, ki otthonát rendben hagyta, elkezd szervező munkát végezni ott, ahol él. Meghívja a szomszédokat, kisebb egyletet, fórumot léteztet néhány tíz esetleg száz ember számára. Itt szellemi, kulturális és oktatási céllal gyűlnek össze a lelkek. Ennek szervezése és lebonyolítása minden tekintetében magyar ügy, ha a szervezők és a részt vevők lelkülete magyar.

 2.b. Ennek a szintnek tovább fejlesztett változatai a megyei és országos szervezetek kialakítása a nemzet kulturális, erkölcsi és szellemi védelmében.

 

 

A magyar ügy harmadik szintje már nem anyagi szintű lépés. Itt a személyes, belső istenünkön át kapcsolatot kérünk és várunk egy felsőbb hatalomtól, attól, amelyről szentül hisszük, hogy a magyar ügyet szolgálja. Ebben a szintben őrszellemek, helytartók, isteni küldöttek, fénylények és más egyéb nagymesterek létezését sejthetjük, esetleg érezhetjük, és talán át is élhetjük közelségüket.

 

A szellemi kapcsolatot kért és talált egyén a magyar ügy épp aktuális feladataiból választhat egyet, bár itt rendszerint a testéhez és habitusához, valamint fátriabeli örökségéhez vonzó programsort, küldetést, megbízatást nyerhet. Ez minden esetben egyéni. Mindenki, aki a magyar ügyért szellemi küldetést vállal, kap maga mellé egy felügyelőt. Ez mindenkor egy kijelölt ember (kijelölt vezető) és egy szellem lény. Itt a kijelölt vezető közvetíti a szellem lény azon hangját, amelyet a vállalkozó lélek nem akar vagy nem tud meghallani. (Mester és tanítvány viszonynak hat, de a mester tudja, ő csak őr és jelzőtábla)

  3.b. A magyar ügy szellemi szintjein dolgozó egyének testületekbe csoportosulhatnak és ott nemzeten túli, a kontinens vagy bolygó egészét érintő feladatok elvégzését kaphatják, amely a magyar ügy külső támogatása már.

  3.c. A szellemi műveletek végső fokozata, amikor az egyén képessé és nemessé válik arra, hogy a teljes emberiség szolgálatán túl a tágabb bolygókörnyezet munkatársa és védelmezője legyen. Egy bolygón néhány, esetleg tíz egynéhány ember van ilyen.

 
Jó munkát! Tessék tenni, tessék dolgozni a magyar ügyért! Minden tett számít.

 

 

Kozsdi Tamás, Buda, 2009. május 10. 23:20